PRÉMIUMBÁR BUDAPEST SZÍVÉBEN

GoodSpirit Bar

A GoodSpirit Bár egy nagyon régi tervünk megvalósulása. A WhiskyNet Kft. keretein belül már több mint 10 éve foglalkozunk minőségi – főleg érlelt – szeszes italok forgalmazásával. Gyakorlatilag azóta kerestük azt a helyet, ahol méltó módon és megfelelően széles palettán tudjuk megmutatni, megkóstoltatni azokat az italokat, amiket a legizgalmasabbaknak találtunk.

Ezzel párhuzamosan egy végetlenül nyitott és tehetséges fiatalember is járta a maga útját a világban. Schöck Norbert – Schöki – több ország számos bárjában dolgozott és csiszolta tudományát bártenderként. Ő is kereste azt a helyet, ahol a versenyeken túl igazán meg tudja mutatni a szakma szépségét a koktélkeverés művészetét.

A helyet, ami remélhetőleg mind a két elvárásnak egyszerre tud megfelelni, közösen alakítottuk olyanná, amilyen az ma. Bízunk benne, hogy a vendégeink is legalább olyan jól érzik majd itt magukat, mint ahogy mi!

A WhiskyNet története

A WhiskyNet ötlete 2006-ban merült fel, és a családi vállalkozás 2007-ben indult el egy – akkor még hiánypótlónak számító – webshoppal, amely különleges single maltokat és egyéb whiskyket kínált. A csapatot 3 fő alkotta: az anyuka (két óvodás és egy kisiskolás lánykával), a férj (akinek a whisky a hobbija, de nappal egy másik céget vezet) és a babysitter. Sikerszagú, ugye?

Már akkor éreztük, hogy a lakásunkon kívül is kell egy hely, ahol kedvenc italainkat meg tudjuk mutatni másoknak is. A cég és a kínálat egyre bővült és 2015-re már az időközben kialakított mintabolt is túl szűknek bizonyult.
Ekkor találkoztunk Schök Norbival, az ország egyik legtehetségesebb bártenderével és leltünk rá a régi üzlettől alig 100 méterre egy bezárt étteremre. Ezt talán nevezhetjük a ’csillagok együttállásának’ is …

Belevágtunk egy újabb nagy kalandba. Olyan kalandba, amibe biztos nem vágtunk volna bele Norbi nélkül. Talán nem is volt teljesen véletlen ez az egymásra találás Norbival, hiszen útjaink már korábban is keresztezték egymást anélkül, hogy akkor jelentőséget tulajdonítottunk volna neki.

Schöki története

Az utazás volt a fő motivációm, amiért belevágtam a vendéglátásba. Ez egy olyan szakma, amivel könnyen lehet vándorolni és általában elég barátságosak, nyitottak a bártenderek. Egy év itthoni tanulás és munka után egy jó barátom hívására Írországba tettem át a székhelyem, ahol fantasztikus embereket ismerhettem meg és olyan sikereket értem el, amik hozzásegítettek, hogy bejárjam Európát és Ázsiába is eljussak.

Skóciában – egy whiskykoktél-verseny nyereményeként  – lepárlótúrán vettem részt. Az első hely, ahova eljutottam, az Arran lepárló volt és az első palack single malt, amit megvásároltam életemben, az egy tokaji hordóban utóérlelt tétel volt. (Így utólag különösnek tűnik, hogy a WhiskyNet egyik első skót partnere is az Arran volt és az első tokaji hordós érleléseket is itt palackozták a WhiskyNet részére.)

Egy hosszabb spanyolországi kitérőt követően hazaköltöztem és hamarosan két jó érvem is akadt (Benedek és Barnabás, a kisfiaim), hogy az utazásaimat Budapestről indítsam, és ide térjek vissza. Az egyik utazásom során megismerkedtem Philippel, a Clément rhum – a WhiskyNet által is forgalmazott márka – nagykövetével, aki aztán a Whisky Show-n “bemutatott” Katinak és Zsoltnak, akikkel elindítottuk a GoodSpirit Akadémiát és megálmodtuk a GoodSpirit Bárt.

Látogass meg minket

Az a célunk, hogy mindenki, aki betér a GoodSpirit Cocktail & Whisky Bárba, érezze és tapasztalja meg azt a szeretetet és elhivatottságot, amit mi érzünk a minőségi italok, a különleges koktélok és általában a kulturált alkoholfogyasztás iránt.

Vendégeinknek szeretnénk átadni mindazt a tudást és tapasztalatot a témában, amelyre munkánk és utazásaink során szert tettünk, ezáltal inspirálva őket a minőségi párlatok megismerésére és mindig újabbak felfedezésére. Számukra fontos az innováció, a folyamatos fejlődés és a nemzetközi trendek naprakész ismerete, mert hisszük, hogy bármibe fogunk, azt csak jól érdemes csinálni.

Mindegy, hogy a barátaiddal, a kollégáiddal, a pároddal, vagy csak egyedül jössz, biztosak vagyunk benne, hogy ’minőségi időt’ fogsz nálunk tölteni! Tesztelj minket!